Balla D. Károly: Tejmozi
- az UNGPARTY része - bloggazda: Balla D. Károly - REGÉNY / KÖNYV - Könyv és internet - Balládium - BDK internetes jelenléte - weBirodalom - -

A második estén (részlet)

2014.05.03. :: BDK

tejmozi.jpgA második estén hősöm apjának nem sok szava volt a fiához. Ültek ugyanannál az asztalnál, ahol előzőleg a nagy lakmározás és még nagyobb sakk-küzdelmek folytak, nem szólva a jelentős mennyiségben elfogyott borról. Most egészen más hangulat ülte meg a szobát, talán az eszük is másfele járt: nem egymást fürkészték, nem egymást kóstolgatták; gondolataikkal messzebbre, távolabbi időkbe és tájakra kalandoztak.

Mézes kenyér volt a vacsorájuk, majd aszalt gyümölcsöt, diót rágcsáltak és hangosan szürcsölték a jófajta erős teát, amelyhez a vizet hősöm apja egy igen réginek látszó, faszén-tüzelésű szamovárban főzte. És hallgatták ugyanazt a zenét, újra és újra elejétől végig, a végtelen ismétlésre ítélt engedelmes lejátszóról.

Akár meghittnek is gondolhatnám ezt az esténket, mondja vendégszobája ablaka előtt hősöm, ha közben ne éreztem volna a meleg szobában is azt a hideg űrt, amely minden látszólagos egymásra-találásunk ellenére ott tátongott köztünk. Apám gondolatai talán az amerikás öreg ruszin körül jártak, akiről, akkor úgy tűnt, soha nem fog kiderülni, miért ilyen fontos számára.

Hősöm apja megtartotta szótlanságát, bölcselkedő monológját másnap reggelre szánta az önkezdetükhöz visszatérő felismerésekről, a folytonos, de mégis egyenetlenül múló időről, a saját értelmetlenségét megragadni képtelen értelemről, ősi toposzokról és modern szorongásról.  Gondolatainak egy részét veretes mondatokba öltözteti majd, az aforisztikus tömörséget költői képekkel díszíti; szemléletesen és plasztikusan beszél, néha mégis nehezen követhetően; majd a jól felépített kerek mondatok sorát váratlanul különálló szintagmák váltják fel, félmondataiból kimarad hol az alany, hol az állítmány, néha csak egy-egy metaforát vet oda, majd szinte címszavakat sorol, olyan, mint mintha valaki egy filozófiai értekezés tárgymutatóját olvasná fel; aztán ismét gördülékeny megfogalmazások következnek, ám tele vannak homályos utalásokkal, nem lehet tudni, mire vagy kire vonatkoznak. Hősöm nem érti. Nem, ott és akkor egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy apja voltaképp hagyatkozik, végrendeletét foglalja az absztrakciókba, mert készül a halálra, mert ahogy előbb a házát, úgy az istentelen öreg ruszin végnyugalmát is megkívánta ott a behavazott temetőben, a senkiföldjén, amelyről nem lehet eldönteni, a faluhoz vagy az erdőhöz tartozik-e jobban, az életük kisszerűségében melegedő emberekhez vagy a farkasok fagyban üvöltő szabadságához. Hősöm az ottani sűrű havazást most váratlanul hasonlatosnak találja a tenger felett itt gomolygó köddel, és ablakán kinézve szinte azt várja, apja egyszer csak kilép a fehérségből, hogy bizonyossá tegye számára, már nem várja vissza, már másutt időzik, épp csak bekukkantott ide egy percre, de hazája már egyebütt van, az idegenség legtávolabbi úszó jéghegyén, amely bukdácsolva hol kiemelkedik a habokból, hol alásüllyed a fortyogó vízbe.

Szólj hozzá!

Címkék: részlet

Ócsai Éva: Az eltévedés útján (Balla D. Károly: Tejmozi)

2013.02.05. :: BDK

tejmozi160.jpgBalla D. Károly harmadik regénye azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, amelyek a felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tematizálják. A Tejmozi című regény emellett az anya és a fiú kötődésének, elválásának a folyamatát és az elhunyt szülők emlékéhez való viszonyulást dolgozza fel. Egy olyan fiatal regényhős tudata és reflexiói kerülnek a kisregény középpontjába, aki az apáról és az anyáról kezd írni vallomásos regényeket, és akit az írás mint az önmeghatározás és az identitásteremtés eszköze segíti a keresésben és a magánya okaival való szembesülésben.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Szabó Katalin: Egy posztmodern kísérlet az emlékezésre

2012.11.30. :: BDK

kultura-kritika.jpgBalla D. Károly Tejmozi című könyvéről

Balla D. Károly otthonosan mozog nemcsak a próza, hanem a líra területén is. Új regénye, a Tejmozi 2011-ben jelent meg a Magvető gondozásában. Az angolszász irodalmi hagyományokra épülő emlékezés azt mutatja be, hogy az egészségtelen lelki környezetben, kiüresedett világban felnőtt ember kísérlete önmaga megértésére megvalósítható-e, ha teret (és időt) változtat. A cselekmény annyiban ragadható meg, hogy a „főhős” nyelvészprofesszor megbabonázva áll egy ablak előtt, amiben önmagát látja, és emlékezik. A regény akciója lényegében ez az emlékezés, amelynek során végigtekint gyermekkorán, ifjúságán egészen addig, amíg érett emberként meg nem áll az északi kisvárosban a szobája ablaka előtt. Mivel a történések belül, „agyban” zajlanak le, szereplő szigorúan véve csak egy van, az elbeszélő. Mást nem tud megénekelni, csak önmagát. Emlékeiben viszont pódiumra lép a családja: apja, anyja, lánytestvére, sógora stb.

Szólj hozzá!

Csordás László: A tejüveg mögött (Balla D. Károly: Tejmozi)

2012.11.21. :: BDK

Ha egy szépirodalmi alkotást ma el akarunk adni a szélesebb olvasóközönségnek ebben a telített kulturális közegben, kénytelenek vagyunk mozgósítani a(z ön)marketing teljes fegyverzetét. Balla D. Károly legfrissebb regényét minden bizonnyal könnyebben eladhatóvá tette az, hogy kiadója a Facebookon rendezte meg a könyvbemutatót, továbbá előre felkért ismert irodalmárok mondtak róla véleményt a YouTube-on keresztül, illetve a bejegyzések által bárki hozzászólhatott, elmondhatta esetleges kifogásait, ezzel interaktívvá téve a bemutatót, ami egyúttal a regény befogadását is elindította. Az sem maradhat említetlenül, hogy a szerző külön blogot hozott létre a Tejmozi számára (tejmozi.blog.hu), amelyen azóta is lankadatlan lelkesedéssel gyűjti össze a regénnyel kapcsolatos legfontosabb anyagokat (kulisszatitkokat, interjúkat, videókat, ismertetőket). S végül – mindezeket megkoronázandó – a virtuális térben egy virtuális gesztussal indult útjára a regény: ezen a blogon látta el Balla D. a könyvborítót elektronikus aláírásaival, a számára legfontosabb személyeknek ajánlva a könyvet. De akár tulajdonítunk jelentőséget ezeknek az aktusoknak, akár nem, könnyen beismerhető, hogy a Tejmozi sokkal hamarabb és könnyebben eljutott az úgynevezett művelt nagyközönséghez, mint a korábbi regények.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Dérczy Péter: A történet vége

2012.08.28. :: BDK

tejmozi160.jpgBalla D. Károly: Tejmozi. Magvető Kiadó, Budapest, 2011

Balla D. Károly mint regényíró láthatóan közel harminc éve küzd azzal a poétikai és világképi jelentőségű problémával, hogy egy, a szerzőhöz közel álló történetet hogyan lehetséges elmondani. Az nyilvánvaló, hogy ez az epikusi „gyötrelem” nem kizárólag az ő sajátja, ezzel birkózik lényegében az egész modern és posztmodern prózairodalom, s talán ennek egy része már túl is van ezen a kérdésfelvetésen. Az újabb kortárs magyar próza némely alkotója (én itt csak Garaczira utalnék, de rá nyomatékosan) a posztmodern elbeszélés hozadékait felhasználva, újra merít a „mesélés” hagyományaiból is; persze ez a „mese” erősen transzformált éppen a posztmodern narráció tükrében. Balla D. nagyjából ezt az utat járta be az 1998-as Élted volt regénye, a 2005-ös Szembesülés és az új regény, a Tejmozi narratív ívében. Az ő esete azonban szerintem sokkal összetettebb, mint sok más prózaíró kortársáé, akiknek az ottliki „elbeszélés nehézségei” csak mint poétikai problémák merültek föl, hiszen Balla D. egyrészt költőként indult, s talán azt is mondhatnám, ma is elsősorban költő (a Tejmozi számos jellegzetessége utal erre, egyikre-másikra visszatérek majd). De nem is ez az igazán fontos (bár az epikusi anyaghoz való viszonyt nagyon erősen befolyásolja), hanem az, hogy ez az anyag igen-igen személyes, túlzással és kis karikírozással: egy alanyi költő életének döntő mozzanata: az apához való viszony. Balla D. áttételesen sokszor utal például a Szembesülésben arra, hogy önéletrajzi motívumokkal „szembesülhetünk”, miközben az egész narratív struktúra kiépítése azt jelképezi, hogy az olvasó semmiképpen ne biografikus szövegként fogja föl a művet. Tehát a poétikai és világképi problémák általánossága mellé társul egy életrajzi probléma, nevezetesen az, hogy mennyit lehet elmondani apánkról, családunkról és környezetünkről úgy, hogy az ne sértsen érzékenységeket, pláne egy olyan kisebb régióban, mint Kárpátalja. A három regényből különösen a Szembesülés hordoz magában olyan elemeket, melyek a művet a „kulcsregény” fogalma felé tolják, még akkor is, ha a regény egyik önreflexív narrátora már a mű elején kijelenti: „ám kulcsregénynek mégsem nevezhetjük a Szembesülést…” Nem túlságosan lényeges, de hogy Balla D. első két regényének mégiscsak valós kérdése ez az önéletrajziság, azt Tóth Krisztina egy ellentmondásosan interpretálható megjegyzéséből is megérthetjük: „Habár a regény többé-kevésbé a beavatatlan olvasók számára is értelmezhető…” E mondat inkluzíve azt jelenti: a Szembesülés valójában csak beavatott, a regény jelentéshálójának minden elemét kívülről, referenciálisan is ismerő befogadó számára értelmezhető, ami persze butaság, és nem is igaz. De kétségkívül, éppen a mű sokszorosan összetett, bonyolult, néha az értelmezhetőség határán járó struktúrája, ennek fragmentumszerűsége és a többszörösen megcsavart narrátori nézőpontja a befogadót igen komoly feladat elé állította; s ebben, éppen ellenkezőleg, nem mindig segített, ha az olvasó el tudta helyezni az amúgy is csekély történetelemet referenciálisan is. De akár így, akár úgy, Balla D. előző regényei, s ez az új is, apa-regények, s mint ilyenek illeszkednek a kortárs magyar regényirodalomnak egy jelentős vonulatába. A Tejmozi a korábbiakhoz képest nyomatékosabban és egyértelműbben, mondhatni expressis verbis utal erre: „Mielőtt anyám megbetegedett, hosszabb ideig készülődtem arra, hogy apám történetét megörökítsem. Még nem volt elképzelésem arról, száraz leírás lesz-e, netán regényes életrajz, esetleg – vagy leginkább – az apa-fiú viszony sok szempontú, visszaemlékezésekből összeálló elemzése…”. A Tejmozi annyiban különlegesebb, mint a korábbi regények, hogy sajátos módon ebben az apa-regényben megbújik egy anya-regény is, s a kettő egymásra hatása, a kettő viszonya egymáshoz a teljes szöveget még érdekesebbé, izgalmasabbá teszi.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Könyvtári ajánló

2012.08.27. :: BDK

jak.jpgA dunaújvárosi József Attila Könyvtár így ajánlja a Tejmozit:

Balla D. Károly: Tejmozi

"...lépdelt, gyalogolt, haladt a maga útján az én apám a maga taposta ösvényen"

A kárpátaljai Balla D. Károly korunk egyik „leginteraktívabb” írója: életének külső és belső rezdüléseiről rendszeresen beszámol saját honlapján. Itt olvashatjuk, hogy az író 2004-ben vetette papírra először gondolatait a regényről, amelynek egyszer csak nekiült megírni és elkezdett folyni a szöveg, egyik mondat hívta elő a másikat. A mű egyes szám első személyű: a főhős, egy nyelvész, a múlton mereng egy tengerre néző ablak előtt állva. Ugyanakkor jelen van a regényben az olykor-olykor megszólaló objektív narrátor is Balla D. Károly személyében. A két elbeszélő váltakozása, egybejátszása adja a regény különleges szerkezetét; ennek köszönhetően „leírtam azt, amit elgondolnom sem illett volna”.

Szólj hozzá!

Címkék: ismertetés

Sain Gábor: Az elmúlás szimfóniája

2012.07.07. :: BDK

(Balla D. Károly: Tejmozi)

Vannak művek, amelyek után csend van. Fülsiketítő csend. Az agy tekervényeiben leülepednek, megszikkadnak, és burjánozni kezdenek a gondolatok. Ilyen könyv Balla D. Károly regénye, a Tejmozi, olvasása közben egy Dobai Péter idézet jutott eszembe: „…az írók a szavakba menekülnek a saját életük elől is, ezért világos, hogy amíg értelmét látják a menekülésnek, igyekszenek szavakat tartalékolni az élet, és életet tartalékolni a szavak számára.”  Balla D. is hasonlóan gondolkodik, csak ő történetekbe menekül élete elől, ezért tartalékolja élete filmkockáit, amelyeket apránként tár fel az olvasó előtt. Ezekből a kockákból áll össze egy szöveg, amit jobb szó híján nevezhetünk regénynek. Maga a történet az apa-anya-én tengelyen mozog. A regény fő motívuma mégis a magány, az apa, anya és a fiú magánya. Az apa, aki elhagyja családját, és kiköltözik az erdőbe, hátat fordítva addigi életének is. Kint az erdőben filozófiai művek olvasásába kezd, választ keresve az életre? A létre? – a cselekmény szempontjából nem is fontos. Az anya nem értette férjét, mért hagyta el életét a semmiért. Gyerekeihez kezdett ragaszkodni, így akarta magát megőrizni az időben. A fiú a történet elbeszélő hőse – amennyiben a modern regénynek a szó klasszikus értelmében vannak még hősei – (nincsenek) nem találja helyét emberi kapcsolataiban. Ő is, mint apja, menekül, amint valami biztos pontot érez a lába alatt. Kapcsolataiból, munkájából, mindenből. A történetírás közben éppen az országból is elmenekült, maga mögött hagyva addigi életét. Ugyanilyen szereplő a húga, aki szintén menekül, csak ő egy másik országban meg is találja ideiglenes boldogságát. Minden emberi boldogság csak ideiglenes, nem kiszámítható meddig tart, és az sem, mikor fog bekövetkezni, és még az sem biztos, hogy pontosan tudjuk, most éppen boldogok vagyunk. Hiszen a boldogság mindenre hasonlít, csak önmagára nem.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Aforizmák a Tejmoziból

2012.06.22. :: BDK

tejmozi160.jpgHálás lehetek a citátum.hu portál szerkesztőjének, hogy kigyűjtött regényemből cirka két tucatnyi neki tetsző idézetet, így én itt most oldalszám-jelöléssel együtt közreadhatom őket anélkül, hogy az újraolvasás súlyos terhét magamra kellett volna vennem.  Olyik citátum egyébként a meglepetés erejével hatott rám…

  • Nem tudom, mikor és hol keletkezett az élet, de bizonyos, hogy akkor és ott született a halál is. - 7. oldal

  • Miközben a halál teljes önfeladást követel, aközben változtathatatlanná teszi, örökre véglegesíti önazonosságunkat. - 9. oldal

  • Az ember hiába hódítja meg gondolkodásával az elmúlást, ez a hódító gondolat maga is elmúlik. - 9. oldal

  • A nyelv csak önmagával magyarázható, és még a legkifinomultabb metanyelv sem képes végleges megragadására, a törvényszerűségek fennakadnak a kivételek zátonyain, a szabályt megtorpedózza a szabálytalan, a stabilnak látszó grammatikai rendszer felrobban egyetlen metaforától. - 23. oldal

  • Az emberben voltaképp három állat-típus lakozik, a gazdájának magát mindenben alávető hűséges eb, a ravaszul hízelgő, de végső soron háziasíthatatlan macska, és a vérszomjas, szabadon élő farkas. – 26-27. oldal

  • A táj intellektuális élmény, a hegy, rét, folyó tömény gondolatisággal terhes, csak tudni kell megérteni, megfejteni. - 27. oldal

Szólj hozzá!

Címkék: web részlet

Darvasi Ferenc: „regényt írni nem más, mint beavatódni”

2012.05.24. :: BDK

tejmozi160.jpgA szüleit elveszített fiú regénye a Tejmozi. Azé az életkorát tekintve felnőtt, de lelkileg még nem teljesen érett, kész férfié, aki a két halált követően igyekszik elszámolni a múlttal, saját lelkiismeretével, másrészt összerakni az emlékcserepeket. Feladata egyáltalán nem könnyű, hiszen egy sokszorosan terhelt viszonyok közt élt família leszármazottja. Ott van mindjárt a különc apa, a festőművész, aki, a belső sugallataira hallgatva, a család helyett a magányt választja, azt találván az igaz útnak. Vagy az anya, aki az őt cserbenhagyó férje okozta fájdalmat kompenzálva gyermekeit terrorizálja lelkileg. Vagy a húg, akivel szintén nem találja a közös nevezőt hősünk (Balla D. Károly következetesen hősömnek nevezi főszereplőjét), ugyanolyan hideg vele a viszonya, mint a család többi tagjával.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Mosonyi Kata: A megbocsátás gesztusa

2012.03.23. :: BDK

A megbocsátás gesztusa

Aki valamelyest jártas Balla D. Károly eddigi életművében, annak kétsége sincs afelől, hogy különösképpen a 2005-ben a Pro Pannoniánál megjelent Szembesülést és az ugyanott napvilágot látott, 2007-es Egy manzárdőr naplójegyzeteit egy lényeges, drámai életrajzi elem mozgatta, nevezetesen az apjához, Balla Lászlóhoz fűződő kibeszélhetetlen, helyrehozhatatlannak látszó kapcsolata. Ez késztette a legőszintébb önvizsgálatra, szakmával, kortársakkal és az élet értelmével való számvetésre. „Iszapbirkózása” majd két évtizedes, s még utóbb is így vall a Szembesülés utolsó soraiban: „nem oldozhat fel sem a megvallás, sem az elhallgatás”. A Naplóban is ezzel a lidérccel viaskodik, holott az apa már 1987 óta nyugdíjba vonult, rendszerváltás is történt. A Tejmozi megjelenésekor pedig az apa már halott. Különös, hogy a regény záró soraiban, apa-fiú vonatkozásában, összegzésként mégis ez áll: „van még kis időm számba venni az elmesélhetetlent.”

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Könyv + családi trauma

2012.02.10. :: BDK

Balla D. Károly: Tejmozi

„Meghalni nem annak ellentéte, hogy élni, hanem annak, hogy születni." Az apa- és anyaregényből ez a mondat hosszan tovább-gondoltatja magát. Valójában vendégszöveg, a román Ana Blandinától származik. A Tejmozi ugyanis játékos posztmodern ötleten alapul. Szerzője évekkel ezelőtt felhívta pályatársait: küldjenek neki részleteket kortárs irodalmi prózákból, hogy beilleszthesse azokat készülő novellájába. A kapott ötven idézetet felhasználta az első változatban, vagy lehet, hogy inkább köréjük írta az elbeszélést, ám publikálás előtt végül kihagyta a kölcsönszövegeket. Az ihlető gondolatok azonban önálló életre keltek, felhasználásukkal született ez a kisregény, a felnőtté válás nosztalgikus-fájdalmas-filozofikus története, amely lecsupaszítva egyszerű családi história. Hőse kisgyerekként asztal alatti rejtekhelyét fantázialényekkel népesítette be, külön nyelvet is alkotott nekik, melyet rajta kívül csak anyja értett. Az apa aktképek sorozatgyártásával kereste kenyerét. Fia a műterem tejüvegén át leste meg a modellt álló fiatal lányokat. Aztán egyszer csak elment az apa - remetének. A kibeszéletlen családi és társadalmi problémák lelki sokkhoz vezetnek. Misztikus és elégikus jelenetek hozzák felszínre a dilemmát: mikor üdvös enyhíteni a családi ölelésen, hogy elkerülhető legyen a mesterségesen szított álszeretet és álkegyetlenség csapdája, amely később akár a halottak elengedését is gátolja.


Megjelent: HVG, 2012. febr. 11. (2012/6. szám)

Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény ismertetés

(horner): Halál apa blues

2012.01.27. :: BDK

Félméternyi magasságot is elér az utóbbi idők magyar aparegényeiből egymásra tornyozott könyvtorony – Esterházy Harmonia Cælestise nyitotta az évezredet a trendnek vagy legalábbis tendenciá­nak érzékelt sajátos „műfajú” apapótló regények sorát, amit aztán maga fejelt meg két évvel később a Javított kiadás által.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv ismertetés

Darvasi Ferenc: Mint egy vetítővászonnál

2012.01.21. :: BDK

Balla D. Károly: Tejmozi - Egy felnőtt, lelkileg azonban nem teljesen kiforrott, családjától, főként az anyjától sokáig függő férfi szembesíti magát a múltjával - a szülők halála után.

Az emlékezet-, család- és identitásregényként is olvasható könyv főhőse hosszú ideig sikertelenül igyekszik összerakni a múltat. Nem csak időben kell eltávolodnia az eseményektől, de térben is: a szembenézésre csak egy idegen országban képes. Nincs könnyű dolga, mert az anyja még a múltját is kisajátította, így nem igazán tudja a saját szemével nézni a régebben történteket, másrészt mert morális problémákkal is küszködik: mit és milyen mélységig mesélhet el a családról?

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Dege Sándor: Balla D. Károly: Tejmozi

2012.01.14. :: BDK

Mi a viszonyunk apánkhoz, akár élő, akár holt? Megbocsáthatunk-e valaha a szüleinknek, és ha igen, hogyan? Mi a viszonya az életnek a halálhoz, és nekünk mi közünk hozzájuk? Mi a teendő nagy szövegkorpuszokkal, ha már egyszer összehordtuk őket? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Balla D. Károly új könyvében. De hogy mi kapunk-e a fenti kérdésekre válaszokat, vagy csak a szokásos válaszokra fogunk újabb kérdéseket kapni, már más lapra tartozik.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Bőgel György: Viszonyok

2012.01.13. :: BDK

Balla D. Károly: Tejmozi. Különös, finomra csiszolt, sajátos hangulatú, többrétegű regény, bár a műfaji megjelölés nem fedi pontosan a valóságot, néha ugyanis az volt az érzésem, hogy verset olvasok vagy zenét hallgatok. Az elválások és az egymásra találások könyve. Apa-regény, anya-regény, testvér regény, ön-regény.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Hegyi Zoltán: Balla D. Károly: Tejmozi

2011.12.13. :: BDK

„Létezik az őszinteségnek olyan mélysége, amely az őszinteséggyakorlóban is visszatetszést kelt” – és létezik olyan regényvezetési bravúr, amely a kudarc konstatálásával teremti meg a sikerülést. A regény „sikerülését”, olyan többfenekű, távlatos, őszintehatású őszinteség-gyakorlást rajtunk, olvasókon, amely látszatra szinte akarata ellenére teremti a történet mégiscsak-megvalósulását. Regényt írni nagyjából lehetetlen, gondolja a regényíró regényeket író hőse: „gondolja a hősöm” – így írja le Balla D. Károly; ez a birtoklás, ez a sokszorozott narratíva látszatra távolító – akár önmentő – gesztus, valójában az őszinteség, az önfeltárás hitelesítő eszköze. Regényt írni nagyjából lehetetlen, de ez a regényíró hős a maga töredékes-zavarodott módján elénk rakja az aparegényt csakúgy, ahogy az anyaregényt – s közte a maga értetlen módján saját tükrébe néz.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Olvasói vélemények

2011.12.02. :: BDK

Blogokon, magánoldalakon közreadott (olvasói, olykor részben szakai) vélemények (a forráshelyről betűhíven átvett szövegek).

Stummer Krisztián blogja - Jelentések Oranból:

2012. április 8., vasárnap

A kiömlött tej önkénye

Balla D. Károly: Tejmozi

A családregény műfaja nem új keletű a magyar irodalomban. Az újdonság azonban nem ragaszkodik a műfaji megkötésekhez, viszont leírni olyasmit, amit még senki, nem könnyű. A még ki nem mondott szavakat keresi elszántan Balla D. Károly Tejmozi című regényének hőse is. A mű nem e megtalált szavakról, hanem ezek kétségbeesett kutatásáról szól. Lehet-e újat mondani az irodalomban? Lehetséges-e mást mondani az elbeszélőnek a családon belül, akkor, mikor erről a családról akar mesélni? Egyáltalán meg lehet találni az új kifejezéseket, vagy csupán a szülők gondosan kiejtett szavait gügyögi vissza, mint a beszélni tanuló csecsemő?
Az olvasó olyan nehezen tudja megfogni Balla regényét. A családregény műfajának ismételgetése csupán egy apró segítség, ami korántsem kielégítő. A hős ugyanis emlékezni próbál, semmint leírni a megtalált emlékeket. Az emlékezés regénye talán? Ám akkor mit kezdünk az apa és anyaképek vázlataival? Mert vázlatokról van itt szó, s nem kész festményekről. A félkész művek megvannak, ám az elbeszélő hiába erőlködik, nem tudja befejezni őket. Az apa arca beleolvad abba a mitikus tájba, ahová önként száműzte magát. Egy lesz az évszakok ismétlésével, s ebben a körforgásban a szemlélő hős, a Fiú csupán az elmosódott árnyakat látja, amelyben az apa szégyenlős vonásai néha-néha feltűnnek. Az apa a fiú egyetlen „Én-építő” tettének a lehetőségét is elragadta, a kivonulást. Nem a fiú vonult ki, hanem a „tékozló apa”. Az elszakadás réven tudta volna az elbeszélő körülírni saját határait, így lejegyezni azt a viszonyt is, amely közöttük fennáll. Az apa kegyetlenségének árnyékában azonban csak a határok elmosódását tudja felmutatni, amelyben az önmagát homályosan látó Én riadtan kapkod saját végtagjai után, amelyek valaki más nagyobb ujjaival gabalyodtak össze.
Megnyugvás az anyáról készített vázlatokban sem lehetséges. Még az apa lassan feloldódik az őt körülvevő tájban, addig az anya teste úgy „fogy el” a szövegben, mint Kafka éhezőművésze. A méhrákban szenvedő kopasz, szinte csecsemővé visszavedlett anya a halálos ágyon meséli el fiának gyermekkora történetét. Így az Én azon pontja is végleg bepiszkolódik, amelyben önmaga tisztaságát fedezhette volna fel, hogy aztán abból kibonthassa saját valóját. Az anya által felvázolt gyermekkor története megsemmisíti a saját emlékezés lehetőségét. A gyermekkor képei az anya kisajátított emlékei. Ebben a szülők (öntudatlan) kegyetlensége: az emlékezni akaró hős a homályos, vagy épp teljesen sötét képeit a fikció erejével egészíthetné ki, ám az emlékek mások általi megidézése a saját „teremtést” fojtják végleg el. Kegyetlen belenyúlni a tiszta emlékek képeibe, hiszen ezzel a gyermek élete sajátítódik ki, s záródik el véglegesen a kutató Én elől.
Az elbeszélő én egy sajátnak hitt nyelv alapjaira fektette ezt az ellopott életet. Az emlékezés ebben a sajátnak hitt nyelvben való megrendülés. Hiszen hogyan is lenne lehetséges egy új szót kimondani, ha már a gyermekkor felidézése is az apa és az anya nyelvén lehetséges. „…ez az egész matematikai modellezés, amire az életemet feltettem, alighanem valóban kudarcra van ítélve.” A már megtaláltnak vált makulátlan szavak homályba vesznek. Az elbeszélő nem attól retten meg, hogy elveszett hangja, hiszen azt nagyon is jól hallja. Szorongást az a felismerés vált ki, hogy e magabiztos hang mindig is csupán idézeteket mormolt maga elé, semmint új szavakat. A gyermekkor halandzsanyelve, a Hábu-Ábu nyelv is az anya szótára, semmint az Én fantáziája szerint építkezik.  A képzeletben, az alkotás eszközeinek otthont adó láthatatlan halmazban reménytelenül összekeverednek a saját és a mások szavai, így az Én kénytelen a tiszta szavakat kibogozni, nem pedig magabiztosan használni őket. Az új szavakat, amelyekből egy regény összeállhat, nem visszaadni, hanem kutatni kell. Erről szól Balla elbeszélőjének története. Nem vallomás, hanem a vallomás utáni elkeseredett áhítat kifejeződése. „Új szavakra és új szintagmákra lenne szüksége, nem létező igeidőkre, soha nem próbált modalitásokra, semmilyen ismeretre nem hasonlító paradigmasorokra.” Azonban ha az új létrehozása homályba vész, s ha az elbeszélő szerint regényt csakis eddig még le nem írt szavakból lehet létrehozni, akkor maga a regényírás válik lehetetlenné.
A tejüvegen keresztül szemlélt világ látszólag egymástól külön álló darabjai egymásba folynak. A szemlélt látvány e torzított magamutogatása annyira felerősödik a gyermek szemében, hogy az nem tud szabadulni a hamis látottaktól. Akár a friss festményre borított tej, ahol a színek korábban jól érzékelhető határai a megsemmisítő fehérség által elvesznek. Balla – most már idézőjelbe tehető – „családregényének” vezérmotívuma ez az összemosódás. A kitalált és az emlékezetben megtalált szavak keverednek össze egymással. Az Északi-tenger hullamáit az ablak mögül bámuló hős a fehér ködbe próbálja vetíteni családja tagjainak képét, ám amint közelebb hajol az üveghez, saját rémült arca tekint vissza rá. Az elbeszélő én, akár a festményre folyt tej, már nem látja saját határait.  Ám hogy ez lehetséges legyen, az Ént el kell idegeníteni, nem csupán a makacsul előre tolakodó apa- és anyaképtől, hanem önmagától is, amely e kettő hatásával fertőződött. Az üvegben visszabámuló, így a további szemlélődést akadályozó tükörképet mintegy tárgyiasítani kell, hiszen csak így lehetséges regénybe írni egyrészt a családot, másrészt e családban élő Ént. Ha az apa önkénye kisajátítja a tékozló fiúnak fenntartott kivonulás cselekedetét, akkor az elszakadás lehetőségét máshol kell keresni. Valóban lehetetlen regényt írni? A regényírás ebből a szempontból nem a kivonulás lehetősége, a saját határok megtalálása a kiömlött tejtócsában? S ha ez így van, akkor a regénynek nem ez lenne az elsődleges célja, semmint a – nem is létező – új szavak kitalálása? A szavakat kitalálni nem lehet, azonban a már ismerteket idegenné lehet alakítani. A szavak ilyennemű átlényegítése az alkotás. A tejüvegen keresztül nézett világ torzulásait nem kijavítani, hanem leírni kell. Nem számít, hogy az apa elrabolta a tékozlás tettét fiától. A regényírás, mint kivonulás ugyanis ugyanazt a tanulságot fedi fel a fiú előtt: nem lehet új szót létrehozni, az örökségbe kell megadóan belenyugodni, hiszen ebből nő ki az Én. A kivonulás, mint teljes elszakadás nem lehetséges. Az idézet a lényeg, nem az új szó, hiszen az megfoghatatlan. A szülők idézeteiből azonban lehet építkezni.

A családregény műfaja tehát nem igazán illik rá Balla D. Károly művére. E műfaji megkötés egy nagyobb halmazban oldódik fel: a regény írásáról szóló próbálkozás. Hangsúlyos a próbálkozás, hiszen a könyv tartalmát ennek a próbának az enyhén szúró izzadságszaga járja át, semmint egy részben megpihent elbeszélő magabiztossága. A regény hibája az lehet, hogy az olvasó inkább erre a magabiztosabb, s nem erőlködéstől el-elcsukló hangra kíváncsi. A regény, önmaga keletkezését leíró, csapongásában egy idő után az olvasó is önkéntelenül elveszik, hiszen semmiben sem tud megkapaszkodni. Kapaszkodni pedig, ha csak vázlat csupán, egy egységes történetben lehet, ám a regény történetének váza úgy folyik szét a lapok között, mint az elbeszélő emlékfoszlányai a szülők arcán. Valószínű, hogy e szerkezet a könyv egy szerzői alapkoncepciója. Ám ami az alkotás során összeáll, nem biztos, hogy a befogadás során is megtörténik. A regényírás lényege nem csupán az elidegenítés, mint teremtés (a hős és világának megszületése), hanem az olvasók tömegének feltételezése, akiknek jogukban áll a leírtakat önmagukra vonatkoztatni, tehát kisajátítani. A Tejmozi hősének nem az a lényeges, hogy az Én nyugodtan élhesse a saját életét, hanem az, hogy más nem élje meg azt. Így azonban a befogadó nem tud közelebb férkőzni sem a hőshöz, sem pedig annak szertefolyt történetéhez. Esterházy Péter tizenkét évvel ezelőtt feltámasztotta, majd kivégezte a családregény műfaját. Ne bolygassuk a halottakat.

*

Stoll Borbolya blogja:

2012. márc. 4.

Tejmozi

Hát ez elég mókás. Olvasatlanul kikiáltottam magamban az év könyvének, nyomoztam, hogy megszerezhessem, borzasztóan eltalálható történet, borzasztó mellényúlás megírva. Nyelvészetről, matematikáról, logikáról beszél, de az író leleplezi magát, hogy nem ért hozzá. Nyálas, fröcsögős, unikornis-pénisz metaforák, csöpög az egészből az önsajnálat és a sperma, pedig a téma épp az eltávolítást követelné meg, az eltávolító őszinteséget. Sokat vártam. November eleje óta rágtam a kötetet, nagyon szenvedtem az utolsó ötven oldalon. Még Bartisnál is kevésbé tud beszélni nyelvidegen dolgokról (szex, halál). Az éktelen nyomdahibák már csak tortahab. “hégeli” a kedvenc.

 *

Horváth Norbert, BOOK & WALK:

2011. november 27., vasárnap

Tejmozi

 

Először ismertem meg az írót, majd a regényét. Ez lenne az ideális sorrend? Az embert látni a regény mögött vagy szimplán a regényre koncentrálva elképzelni milyen lehet mögötte az ember?

Nem volt egy könnyű könyv ez nekem. Persze a szépirodalom sosem azért születik, hogy az olvasónak annyira nagyon jó vagy szórakoztató vagy lazító legyen. Sokkal inkább fontos az elgondolkoztatás, a továbbgondolás, a filozófikus mondanivaló mint az, hogy az olvasó közben jól érezze magát.

A főhős apja otthoni műtermében "megélhetési" aktképeket fest fiatal lányokról, közben halk zene szól, míg fia a tejüveg ajtó mögül leskelődik. Az anya kisfiával egy kitalált, csak kettejük által ismert nyelven beszélget, melyen keresztül egy szorongó, a maga módján mégis boldog gyermekkor elevenedik meg az olvasó előtt. Az apa később elhagyja családját, a fiú attól fogva anyja és húga szeretetjátszmáinak áldozata lesz. Kettős le- és elszámolás Balla D. Károly finomra csiszolt, gazdag és mégis takarékos nyelven megírt könyve, fájdalmas tanulságokkal, kibeszéletlenül maradt, ezért feloldhatatlan feszültségekkel.

Elgondolkoztam, továbbgondoltam. De még mindig nem érzem jól magam. Talán azért mert mostanában túl sok zaklatottság van körülöttem, talán amúgy sem nekem íródott ez a könyv vagy egyszerűen képtelen vagyok most olyan hangulatba kerülni amitől ez a dolgozat eléri azt a célt amiért az író dolgozott vele nem is keveset.

Talán később majd újra nekifutok és lesz egy újabb cikk ennek kapcsán. Talán majd részletekben megpróbálom. Nekem most túlságosan felkavaró volt. Nem akartam ennyit gondolkozni, ennyi párhuzamot állítani, ennyit filozofálni azon, hogy milyen is az élet amiben élek és ami körülöttem zajlik.

Bella D. Károly: Tejmozi
Magvető Kiadó

*

F-Andi élményei:

2011. november 27.

Balla D. Károly: Tejmozi

 

Egy család széthullásának története?- gondoltam sokáig- aztán átalakult(am), módosult(am).

A XXI. század.
Körülöttem mindenhol ilyeneket látok. Kicsiben. Aminek következménye ugyanez lehet.
Borzalom, kiábrándultság, megütközés, majd megnyugvás?
Nem tudom. Balla D. Károly kortárs magyar író, nekem teljesen hasonlóan ír, mint más kortárs magyar író. Annyira kiábrándító, hogy a sok szennyet, negativizmust, ami körülöttünk található, mindenki meglátja, és mindenki pontosan ábrázolja. Legalábbis megpróbálja.
Egy négytagú család. Átlag család. Egy fiú, egy lány. Akik nem egymásért, hanem egymás mellett élnek. Így tűnik.
Aztán szétbomlik, a festő édesapa elmegy. Mondjuk, elég házsártos asszonykája volt, nem egy művészfeleség-féle.
Hősünk, mesélőnk a fiú, aki ebben a családban nőtt fel. Prímszámnak tűnik, aztán ahogy mesél, (annyira szívesen hallgatom, annyira párhuzamokat tudok vonni) egyre inkább felfedezem, hogy egy összeadással vagy egy akármilyen művelettel ez a prímszám nem is prímszám.
 
Élet és halál kérdései. Mikortól élünk, mikor halunk meg? Tudunk-e halni a halál után? A halál az a tökéletes (aúúú, tökéletlen) vég, vagy a halál után is élhetünk?
 
Történet egy fiúról/férfiről, aki képtelen a saját életét élni, akit az anyja huzigál egy dróton, aki attól fél, hogy az a betegségével kisajátítja életét. Akinek későbbi hiányát úgy éli meg, mint egy elmulasztott kötelességet.
Egy férfi, aki megreked a munkája kapcsán (matematika és nyelvtan összefüggéseinek kutatása, vagy valami ilyesmi), új dolgokra vágyik, aki úgy gondolja, hogy ő soha nem készült fel az életre, őt nem készítették fel, nem ismer igazi tálatokat, járható kiutakat.
Egy ember, aki tartja a kapcsolatot az apjával, aki remeteként él egy faházikóban,akihez néha elmegy, akit néha meglátogat, akivel jókat ülnek a csendben, akivel ott folytatják a sakk-játszmát, ahol abbahagyták, akivel jókat tudnak együtt hallgatni, akivel egyre közelebb kerülnek egymáshoz, milliméterről-milliméterre, akiről könyvet ír, aki számára "jelentette az évszakok váltakozását, a doboldalt, a folyó völgyét, a hajnali szelet, a hófúvást, a rét csendjét, az erdő hangjait, a szedres színét, a gomba szagát és a vadvirágok illatát. A tűz forróságát és a víz hidegét. A föld közelségét és az ég távolságát. Az állandóságok törvényszerű váltakozását és a változásban a véletlenül ismétlődő állandóságot."
 
A változások..
Az élet..
A halál........
Mikortól élet és mikortól halál?
 
A férfi már nem prímszám, a történet megtette az a picinyke műveletet, ami segíthet neki.
 
Itt a műterem....., a tejüvegen kapott elmosódott képek, családi kapcsolatok, anya-gyerek viszony, apa-gyerek viszony, apa-anya viszony, testvér-testvér viszony..
Bogozzuk a viszonyokat, töröljük a homályt....... de a tejüveg nem enged..........
aztán hirtelen vége........... csend, üresség, feketeség, majd a tejüveg lassan átlátszóvá válik, végül......
........... ott a műterem.
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény könyv regény

Megkérdeztük Balla D. Károlyt

2011.11.20. :: BDK

A Tejmozinak nemrég volt az online könyvbemutatója és „sajátegerű virtuális dedikálása". Videóüzenetében Závada Pál mondja önről, hogy több blogja van, mint virágládája a feleségének, Berniczky Évának. Az UngParty virtuálén megtaláljuk a Tejmozi oldalát. Ezen írja, hogy jó társaságban jelent meg a Magvetőnél (Kertész, Spiró, Ulickaja), „azért elég nagy pofátlanság tőlem, hogy befurakodtam ide". Miért? Olvasóként mondom, nagyon is belefér! Sőt!

A Tejmozi oldalán van egy Szófelhő a regényben leggyakrabban előforduló szavakból. Nos, én hagytam, hogy összeálljon számomra egy mondat az elsőként megpillantottakból: „Csupán magam éreztem titkos lassan." Érdekesnek tartom, ez valószínűleg a saját befogadásomról árulkodik, de azt hiszem, valahogy így kell olvasni ezt a könyvet. Maga szerint hogy kell?

Szólj hozzá!

Címkék: interjú könyv regény

-i-: Tejmozi, kizökkenések mellé

2011.11.17. :: BDK

Szép, kellemes, külsejében karcsú, tartalmában velünk-bennünk maradó könyv Balla D. Károlyé. Igaz, csak egy kicsit tartós; időkkel később már csak arra fogunk emlékezni, a címlapra pillantva, hogy jó volt olvasni, kellemes perceket szerzett. Lekötött, amikor valahol épp kizökkentünk az időből. Kérem, hogy senki ne értse félre a mondatokat: nem azt rovom itt fel, valamiféle értelmiségi felsőbbrendűséggel, hogy igazából nem egy maradandó könyv; nota bene: kár az időért. Átsuhanó gondolatkísérletként sem állítanék ilyesmit: ez a könyv, erős érzelmi kihívásai mellett, kellemes feladat volt az író számára; mert valami nagyon kemény, nagyon őszinte érzést magabiztos irodalmi eszközökkel megfogalmazni legalább annyira kellemes, mint nehéz feladat.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Életéhség

2011.11.14. :: BDK

BESZÉLGETÉS BALLA D. KÁROLLYAL TEJMOZI CÍMŰ ÚJ KÖNYVÉRŐL

Barnás Márton interjúja

Balla D. Károly napló- és regényíróval, szerkesztővel, a kárpátaljai magyar irodalom jeles képviselőjével új könyvéről, az írás keletkezéséről, a regényírás lehetetlenségéről, valamint életünket meghatározó szeretetjátszmáinkról beszélgetünk.

Szólj hozzá!

Címkék: interjú könyv regény

Újra felépített Tejmozi

2011.11.08. :: BDK

Balla D. Károly ungvári költő, író „igen tág dimenziókat nyitó” irodalmi kalandjáról mesél

Beszélgetőtársunk 2003-ban szokatlan irodalmi projektbe fogott: íróbarátai által szállított vendégszövegekből kiindulva, azok felhasználásával önálló elbeszélést írt Tejmozi címmel. Ennek egyik változatát lapelődünk, a Romániai Magyar Szó Színkép melléklete 2005 februárjától kezdve öt héten át folytatásokban közölte. Nemrég vehettük hírét, hogy a Magvetőnél megjelent Balla D. Károly Tejmozi című regénye.

Kérdez: Cseke Gábor

Szólj hozzá!

Címkék: interjú könyv regény

Horváth László Imre: Egzisztencialista regény tejmozival

2011.11.03. :: BDK

Valahol az irracionális bűntudat és a kényszerítő szabadságvágy között kóvályog a főszereplő férfi a regény tereiben, hol mint eltévedt gyerek, hol mint anyja mellett virrasztó mártír vagy apja után kullogó tanú, hogy végül összegzésül az emlékeiben bolyongjon, megírva valahol az Északi-tenger mellett a regényt – amit mi olvasunk.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Károlyi Csaba: Közökkent az idő

2011.10.25. :: BDK

Két regény, két világ, két szülő, két testvér, két idő. Kétségek közt vergődünk, ó kárhozat. És korántsem biztos, hogy ami kizökkent, a fiú született helyretolni azt. Úgy látszik, a havazáson kívül itt már nemigen bízhatunk semmiben. Nagyon rafinált mű ez. Két regény: az egyiket a rejtőzködő narrátor írja (azt olvassuk), a másikat meg az ő hőse, a főszereplő írja (azt nem ismerjük, arról csak sejtéseink vannak, bár a kettő nyilvánvalóan nem független egymástól). Két világ: a fiú világa a modernitás racionális világossága, mely ugyanakkor bizonytalanságban tart és szorongást eredményez, az apa világa pedig a premodern homályossághoz fordul vissza, melyen keresztül az isten adta fény mégis elvakítani képes a földi halandót, és az ember bizonyossághoz juthat, megnyugvást találhat („Milyen hatalmas távolságra volt istennek ez a fennkölt és nagyszerű tagadása az én primitív ateizmusomtól!” – kiált fel a fiú – 83.). Két szülő: az első látszat ellenére mindkét szülő uralja hősünk életútját, az apa eltaszítja magától, ámde mégis fogva tartja (szellemileg is, lelkileg is egyre inkább), az anya formailag túlzottan szereti, valójában azonban „majomszeretete” „szekatúrába” torkollik, a drága jó mama nem hagyja élni gyerekeit, akik természetesen menekülni próbálnak előle, ahogyan apjuk is nyilván nem véletlenül hagyja el feleségét. Két testvér: ők két lehetséges menekülési stratégiát testesítenek meg, mindkettő nyelvész, de ég és föld a különbség köztük, szakmailag is, egyébként is, végül a fiú marad minden próbálkozása ellenére a rákbeteg, haldokló anya mellett, s meglepően a lánynak sikerül Kanadába elhúznia, a fiú nem akar megnősülni, a lány férjhez megy, a fiú tűnik a pályáján sikertelennek, a lány sikeresnek, habár ez azért bonyolultabb. Két idő, mert ütközik az apa „heideggeri saját ideje”(173.), a folytonosságé – a fiú idejével, mely az „alárendelt szaggatottságé”.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika könyv regény

Könyvemről beszélnek - videók

2011.10.22. :: BDK

Csobánka Zsuzsa, Grecsó Krisztián, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos és Závada Pál beszél Tejmozi c. regényemről az alábbi videóüzenetekben. A felvételek annak a sikeres online könyvbemutatónak az alkalmából készültek, amelyet október 12-én a Magvető Kiadó rendezett a Facebookon (mivel a videókra mutató linkek ott már igen alulra keveredtek, itt teszem a videókat könnyebben elérhetővé):

Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény videó

Markovits Teodóra: Filmszakadás

2011.10.18. :: BDK

A korábbi posztmodern bűvészdoboz után most egy ügyesen összebarkácsolt mozigépet kaptunk a kezünkbe. Ezt is Balla D. Károly rakta össze hobbiműhelyében, s azóta is lelkesen nyilatkozik róla az amatőrökre jellemző lelkesedéssel és nagy szavakkal.

A teljesítmény persze nem alábecsülendő, mint ahogy elismerést érdemelnek azok a fregattok is, amelyeket ráérős ügyeskezűek borospalackok belsejébe építenek bele hallatlan türelemmel. BallaDé is évekig piszmogott azzal, amíg a valódi műhelyekből származó, szél hozta forgácsokból előbb egy működő ős-modellt készített, aztán szétszedte, és addig adogatta hozzá a fiókjaiban talált egyéb kacatokat, mígnem úgy találta, hogy ez már egy “konzisztens és koherens” mű. Be is nyújtotta a találmányi hivatalnak, amely, ki tudja, mi okból, nem a semmire sem használható értéktelen tákolmányok közé dobta, hanem alkalmasnak tartotta arra, hogy a nagy nyilvánosság elé tárja.

1 komment

Címkék: kritika könyv regény