Balla D. Károly: Tejmozi
- az UNGPARTY része - bloggazda: Balla D. Károly - REGÉNY / KÖNYV - Könyv és internet - Balládium - BDK internetes jelenléte - weBirodalom - -

Ülünk, mint a Tejmoziban

2011.10.10. :: BDK

Regényem legfőbb előzménye egy multikulturális szövegprojektumból született elbeszélés. Történetét lásd: Az ős-Tejmozi keletkezése. Az interakciót ismertető és a novellát részletenként közlő sorozat Cseke Gábor alábbi írásával és az én észrevételeimmel zárult:

 

Cseke Gábor

Ülünk, mint a tejmoziban   

Már amikor az elgondolásról tudomást szereztem, nagy és fontos kísérletnek – pontosabban: kalandnak – éreztem Balla D. Károly szándékát, amely nemcsak szokatlanságával vonzott, hanem azzal, hogy követhető, kiszámítható, fenntartható tervnek bizonyult.
 
Az első benyomásom az volt, hogy ha elegendő támogatást, műfordítói „muníciót” kap elképzeléséhez, már az is nagy szó, hiszen az ő felkérése, bár pontos paramétereket tartalmazott, nem szabványosított építőkockákról szólt, hanem olyan tetszőleges, szabad akaratú válogatásról, amit a magyar nyelven túli – gyakorlatilag parttalan – irodalmi óceánból felelősen merítgetnek számára, hogy lerakhassa elképzelt, kollektív ihletésű novellájának alapjait.
 
Ha valaki elolvassa a projekt első munkafázisában begyűlt idézethalmazt és alaposan áttanulmányozza azok forráskronológiáját, illetve a segítőtársak ismétlődő jelentkezését, akkor láthatja, hogy a begyűlt anyag nem egyszerű summa, nem n mennyiségű irodalmi fragmentum, hanem egymást generáló ötletek, rácsodálkozások, bölcselkedések fonadéka, amelyek valószínűleg sose születtek volna meg ilyen összeállításban, ha a gyűjtés nem a nyilvánosság előtt, ellenőrizhetően és befolyásolhatóan történik.
 
Saját példámnál maradva: már az elején tetten értem magamat azon, hogy kíváncsian követem az előttem jelentkezők javaslatait, küldeményeit, s még akkor is, ha az a szándék vezetett, nehogy a nyomdokukba lépjek, kiválásommal akaratlanul mégiscsak igazodtam a trendhez, mert olyanszerű szövegmintát metszettem ki a kezem ügyébe eső, általam is becsült román szerzők műveiből, ami nem annyira cselekményre, egy szituáció viszonyhálójára utal, annál inkább egy életérzésre, egy gondolatra, következtetésre, aforisztikus megfogalmazásra, azaz olyasmire, ami különösebb gond nélkül beilleszthető egy óriási mozaikba, s nem annyira tehertétel, mint inkább színezék, gondolati töltet lehet a majdani novella alapanyagának kimódolásához.
 
Érdekes, várakozással teli hetek voltak azok, amíg az idézetlista gyarapodását leshette az ember, próbálván megfejteni az egymástól látszólag elütő, tetszőleges választások belső logikáját, s bár tudhattuk, hogy a begyűlt mondatoknak valamiképpen be kell épülniük a még sehol sem létező, majdani műbe, s hogy felismerhetetlenül is bennük rejlik tulajdonképpen a novella világának néhány koordinátája, a Balla D. Károly által föltálalt történet most végül is öntörvényű alkotásként áll előttünk.
 
Erőteljesen üti le az alaphangot, tudatván az olvasóval, hogy tulajdonképpen egy apa-történetet kap, ki tudja, hányadikat már a magyar és a világirodalom történetében, önkínzó szembesülést a személyiségünket meghatározó családi istenség deheroizálásáról, illetve megdicsőüléséről, a generációs váltások törvényszerű, ellentmondásos zűrzavaráról. A téma ismerős, jól rezonál az olvasó tudatában és lelkiismeretében, és fokozottan katartikus tanulságok lehetősége rejlik benne.
 
Hogy az apa-motívum kihámozható-e eleve az eredendő idézetrengetegből, nehéz eldönteni, mert bár formálisan benne van egy-két szerzőközeli szövegben (pl. a Berniczky Éva által „szállított” vendégmondatban), a lehetőség inkább csak potenciális, esély, ami írói felismerés és előzetesen tisztázott, határozott szándék nélkül nem valószínű, hogy tárgyiasult volna valaha.
 
Az író a megmondhatója e kisded műhelytitoknak, de hivatalosan el kell fogadnunk azt az alaphangot, amit Balla D. Károly első mondatával leüt: „Talán azt kellene elmesélnem, milyen sokáig készülődtem arra, hogy apám történetét megírjam.”. Világos beszéd: ez itt egy apa-történet, teli emlékekkel, látomásokkal, gondolatokkal, a cselekmény maga a mesélés és az emlékezés, a mozaik összerakása, majd értelmezése, mindegyre visszacsatolva a mesélő énjének alakulásához, balladás felhangú vallomásfüzér arról, hogy a felettünk álló, sorsunkat meghatározó, bennünket genetikailag kódoló hatalom mennyire a kezében tart, még akkor is, amikor azt hisszük, hogy sikerült kijátszanunk.
 
És miért nem az anya? – kérdezem felriadva, mert közben József Attila „Mamá”-jára gondolok, s tréfával ütöm el a kérdés élét: kinek a pap, kinek a papné... Attól függően, hogy gyermekkorunk gyeplői kinek a kezében feszültek meg vagy lazultak el – kedv, körülmények, vérmérséklet és szándékok szerint.
 
Az értő olvasó, aki elfogadta és magáévá tette az író játékszabályait, s a dőlt betűs vendégmondatoknak a fikciós törzsszöveghez való illeszkedését figyeli, mind nagyobb elégtétellel látja, hogyan szívódnak fel, lépésről lépésre, a műtéti fonal szerepét játszó textusok, egyre lanyhábban, méltóságteljesebben és természetesebben pörgetve egyet-egyet a cselekmény orsóján, hogy a vége felé, mint elhaló dallam, oldódjon fel, tűnjön el, maradjon mindez kósza emlék, vagy tán az sem, mibennünk.
 
Hatványozottan érezhette mindezt Balla D. Károly, akiben mindvégig ott rezonált a teremtés egésze, a művi ötlettől a technicista begyűjtésen át az alkotó életrehívásig, s jegyezhette naplójába a kiábrándult, már-már keserű sorokat, a partnerek, a kritikusok, az olvasók közömbössége miatt. Ez a szerző elidegeníthetetlen joga.
 
De jogai az olvasónak, a kritikusnak is vannak, s ehhez hozzátartozik a jóval hűvösebb, objektívebb távolságtartás az alkotással szemben. Olvasó mindig akkor rajong igazán és mindenek fölött, ha már mindent végleges helyén lát, ha teljesen bebútorozott világba léphet, vagy legalább is az az érzése, hogy ez a véglegesség akár a részletekben is benne rejlik.
 
A Tejmozi kifejezetten olyan írás, hogy mindaddig, amíg szellemi atyja és egyszemélyben szerzője nem mondja ki rá, Madách-csal szólva: „Be van fejezve a nagy mű, igen. / A gép forog, az alkotó pihen.”, addig nyitott és sebezhető marad.
 
Személy szerint örvendek, hogy beajánlhattam a Színképnek Balla D. Károly rendhagyó vállalkozását, amely a maga nemében izgalmas alkotáslélektani kísérletnek is fölfogható – annak indult, de aztán valami szerencsés-ihletett fordulat okán jócskán föléje nőtte magát, magyarán „kinőtt az isten markából”. Ismervén a szerző számos írását, szépirodalmi munkásságát, meggyőződésem, hogy kimagasló teljesítmény az övé, izgalmas, európai ihletettségű kultúrkör álcázott szintézise, de mindenekelőtt öntörvényű olvasmány.
 
Kipróbáltam: eltüntettem a digitalizált szövegből minden, a genezisre, az „eredendő bűnre” utaló kiemelést. És a Tejmozi fölfénylik, tisztán és áttetszően, miként az írás zárszava, amely immár teljesen a szerzőé, s általa immár a miénk is:
 
„Egyáltalán nem fogok mesélni semmit. Letelt a gyászév, nyugodjon a halott, éljen az ifjú pár.
 
Majd meghatódom a megtiszteltetéstől, amely a család legidősebb férfitagjaként ér, «Húgunk, legyen utódaid száma ezerszer ezer», fogom hallani az ősi szavakat, gyertyát gyújtok apám helyett, vezetem a lányát a baldachin alá, hallgatom az esküt és az áldást, talán megrezzenek, amikor Paul Robert széttör egy üvegpoharat, s közben azt látom, hogyan repedt a vékony jég a patakon, amint, a szauna forróságától ajzva, vízében megmártóztunk apámmal.
 
Az éles napsütésben lassan ereszkedni kezd a gép. Találgatom, hogy amit odalent látok, felhőréteg-e vagy hómező. Csak amikor a tépett párafoszlányok feltűnnek, leszek bizonyos abban, magasan járunk, van még kis időm számbavenni az elmesélhetetlent.
 
És továbblépnék apám regényében, amikor apró rezzenések jelzik, behatoltunk a felhő belsejébe. A kis, kerek ablakra szegezem a tekintetemet, amelynek üvegét ellepi a tejfehér fényesség.”
 
Cseke Gábor
 
*
 
Balla D. Károly megjegyzései, 
a fenti szöveg elolvasása után
 
Talán annyit elmondanék neked (nem zavar, ha felhasználod), hogy a műfordítók nagy része egyszer sem nézte meg a beérkezett mondatokat abban az időszakban (ezt a statisztikákból elég jól tudtam követni), így ha egy részükben mégis felfedezhető bizonyos összetartás, az inkább a véletlennel, illetve talán a hasonló élményekkel, életérzésekkel, ráhangoltsággal, kulturális és történelmi „kódoltsággal” magyarázható. Valóban találtam legalább 4-5 témát, ami köré gócosítani tudtam a novellát. Az egyik a több helyen feltűnt öregember-motívum, ebből lett (nyilván a Berniczky Éva fordította idézetnek is köszönhetően) az apa-fiú reláció, a másik a halál és az idő mint filozófiai kategóriák, a harmadik a magáról az írásról, alkotásról való gondolkodás, a negyedik a nemiség (pl. az Esze Dóra és Ladik Kati fordította mondatok), az ötödik pedig, mondjuk, az életuntság, elidegenedés, illetve a kozmikus életérzés, ami vagy benne volt egyes idézetekben, vagy beleéreztem őket.
 
Ennél azonban erősebb volt a széttartás, a sehová sem illeszthető „nehéz esetek” sora, amelyek miatt kitérőket tettem. (Legkirívóbbak: az affér a vonaton a kalauzzal; a szerelmes lány a tengerparton; a színház zsinórpadlására menekülő hölgy; bevallom, ilyen volt a szúnyogvadászat is…)
 
Érdekes egyedi inspirációk: a faház, mint a legfontosabb helyszín, nyilvánvalóan a Konczek József által fordított szövegből jött át. A ruszin-ukrán tematika fel sem merült volna, ha Udvari István és Lengyel Tamás nem ilyen mondatokat fordít…
 
És akkor talán egy dolog, amit akár meg is említhetsz, ha beleillik a koncepciódba. Írod, hogy az eredendő bűn nélkül is „működik” (jaj, divatszó, nem szeretem, de most ez jött a számra) a novella. Nos, a Holmitól már megkaptam a korrektúráját annak a redukált verziónak, amelyben valóban egyetlen vendégmondat sincs benne (icipicit a szerkezetén is változtattam; pl. másképp kezdődik), és, ezt komolyan mondom, a legjobb, funkcionális szerepű mondatok hiányként valóban benne élnek ebben a szövegben is. Ezért annak a kb. 30 mondatnak a forráshelyét, amelyek végül is kialakították a novellám tartalmi dimenzióit, ez után a „tiszta” verzió után is feltüntettem.
 
(Miután elmondja, hogy az apa-fiú műtermi alaphelyzetét másvalaki által elmesélt történet alapján bontotta ki, de erről egyelőre nem kíván beszélni, így folytatja:)
 
A tejüveget már én találtam ki; a repülőgépes ablak-párhuzam pedig nem volt meg előre, ez csak valamikor a munka vége felé beugrott, hogy semmi mással, csak ezzel fejezhetem be a novellát. Éppen így érezni kezdtem, hogy az öreg ruszin halálát semmivel nem ellenpontozhatom hitelesebben, mint egy zsidó szertartás szerinti házasság képeivel. Nagy hülyeség, de amikor az általad is idézett zárást olvasom, meghatódom saját mondataimtól...
 
Ungvár, 2005. március 8.
 
Ui.: Novellámban az alábbi szerzők és művek egy-egy mondatát (szövegrészletét) használtam fel, az interakcióban részt vevő partnereim tolmácsolásában (nevüket zárójelben tüntetem fel, és ezúton köszönöm meg szíves közreműködésüket). Az idézetek forrását a felhasználás sorrendjében adom meg:
 
1. Monika Maron: Stille Zeile sechs (Csendes utca hat). Fischer Taschebuch Verlag, Frankfurt/Main, 2000. (Pompéry Judit)
2. Fjodor Alekszandrovics Abramov: Gyerevjannüje konyi (Falovak). In.: F.A.A.: Povesztyi i rasszkázü (Regények és elbeszélések), Lenizdat, Leningrád, 1985. (Konczek József)
3. Peter Stamm: Agnes (Ágnes). Arche Verlag AG, Zürich Hamburg, 4 Auflage, 2000. (Kalász István)
4. Mark Amerika: Grammatron. http://www.grammatron.com (Samu János Vilmos)
5. V. S. Naipaul: The mimic men (Az álemberek). André Deutsch Limited. London. 1967. (Lengyel Tamás)
6. Stanisław Lem: Rozważania sylwiczne (Erdei töprengések). Odra folyóirat, 2001/10. (Zsille Gábor)
7. Vladimir Nabokov: Ada or Ardor: A Family Chronicle (Ada. Egy család krónikája). Penguin Twentieth Century Classics, Harmondsworth, 1969. (Esze Dóra)
8. Táňa Keleová-Vasilková: Siete pavučín (Pókhálók), Ikar, Bratislava 2003. (Haraszti Mária)
9. V. S. Naipaul: A House for Mr Biswas (Mr Biswas háza), Penguin Books, [London] 2000. (Kőrös László)
10. Carl-Johan Vallgren: Magnus. Höst (Magnus, ősz). In: C-J.V.: Längta bort (Vágyakozás), Bonniers, Stockholm, 1988. (Gergely Tamás)
11. Okszana Zabuzsko: Insztruktor iz tenyicu (A teniszoktató). In: O.Z.: Szesztro, szesztro (Nővérkém, nővérkém), Vidavnictvo «FAKT», Kijiv, 2003. (Berniczky Éva)
12. Delimir Rešicki: Pas od snijega (Hókutya). Sagrada familia, Meandar, Zagreb, 2000. (Ladik Katalin)
13. Dario Džamonja: CUT. In: CUT, pregled mlade književnosti Bosne i Hercegovine (Bosnia és Hercegovina fiatal íróinak antológiája), Dom omladine i pionira „Mladost”, Kikinda, 1987. (Szabó Palócz Attila)
14. Hanns-Josef Ortheil: Faustinas Küsse (Faustina csókjai). Luchterhand, München, 1998. (Margócsy István)
15. Vladimir Nabokov: Ada or Ardor: A Family Chronicle (Esze Dóra)
16. Vladimir Nabokov: Ada or Ardor: A Family Chronicle (Esze Dóra)
17. Peter Handke: Mein Jahr in der Niemandsbucht (Egy évem Senki-öblében); Suhrkamp Verlag Frankfurt am Main, 2000. (Balogh Robert)
18. Sava Damjanov: Summa vilologiae ante portas. Glosolalija. Orpheus, Novi Sad, 2001. (Ladik Katalin)
19. Eugene Ionesco: Le Solitaire (A magány), Mercure de France, Párizs, 1973. (Bikácsy Gergely)
20. Clarice Lispector: Agua viva (Élet vize). Francisco Alves Editora, Rio de Janeiro, 1978. (Esze Dóra)
21. Fjodor Alekszandrovics Abramov: Gyerevjannüje konyi (Konczek József)
22. Jáchym Topol: Výlet k nádražní hale (Kirándulás a pályaudvarra). Petrov, Brno, 1995. (Németh Zoltán)
23. Vladimir Kocsis: Marunka. In: Pripovedki (Elbeszélések) Ruszke Szlovo, Újvidék, 2002. (Udvari István)
24. Zvonko Sarić: Hvatač duše (Lélekfogó). Signum Kiadó, Belgrád, 2003. (Kontra Ferenc)
25. Sava Ilić: Usput (Útközben). Književna zajednica Kikinde, Kikinda, 1988. (Szabó Palócz Attila)
26. Carl Jonas Love Almqvist: Drottningens juvelsmycke (A királynő gyémántja). Bonnier Pocket, Trondheim, 1993. (Lipcsey Emőke)
27. Vojislav Despotov: Psihopatak (Pszichokacsa), LOM, Beograd, 2001. (Szombathy Bálint)
28. Zvonko Sarić: Hvatač duše (Fekete J. József)
29. Linda Le: Les morts ne nous lâchent pas (A holtak nem engednek), Nouvelle Revue Française, 1999/januári szám. (Lackfi János)
30. Vlagyimir Szorokin: Zsraty! (Falni!) In: Szobranyije szocsinyenyij v treh tomah. (Összegyűjtött művek három kötetben) Ad Marginem, Moszkva, 2002. (Cséka György)
31. Ana Blandiana: Coridoare de oglinzi (Tükrös folyosók), Editura LiterNet, Bucuresti, 2003. (Cseke Gábor)
32. Maarten `t Hart: Het uur tussen hond en wolf (A kutya és farkas közti óra). Amsterdam, De Arbeiderspers, 1987. (Kronauer Éva Lilla)
33. Marin Preda: Viata ca o prada (Zsákmányolt élet), Editura Cartea Romaneasca, Bucuresti, 1979. (Cseke Gábor)
34. Clarice Lispector: Agua viva (Esze Dóra)
35. Đorđe Balašević: I život ide dalje (sve dalje odavde...) [És az élet megy tovább (egyre tovább innen...)]. Prometej, Novi Sad, 1997. (Szabó Palócz Attila)
36. Július Balco: Cestujúci tam a späť (Oda-vissza utazó). Slovenské pohľady, 1988. (Haraszti Mária)
37. Vedrana Rudan: Uho, grlo, nož (Fül, gége, kés) AGM, Zágráb, 2003. (Bencze Lajos)
38. Július Balco: Cestujúci tam a späť (Haraszti Mária)
39. Draško Ređep: Ptica u novosadskoj sinagogi (Madár az újvidéki zsinagógában), Rukovet, Szabadka,1997. (Balogh István)
40. Draško Ređep: Ptica u novosadskoj sinagogi (Balogh István)
41. Francois Emmanuel: Le ueur mélancolique (A mélabús gyilkos). La Différence, Párizs, 1995. (Lackfi János)
42. Zvonko Sarić: Hvatač duše (Fekete J. József)
43. Eman Erdélyi – Marek Vadas: Univerzita (Egyetem). Koloman Kertész Bagala, Levice, 1996. (Németh Zoltán)
44. Jacek Durski: Rok (Egy év). Nowy Swiat, Varsó, 2003. (Gömöri György)
45. Volodimir Dibrova: Deny narodzsennyá (Születésnap). In: V.D.: Zbihoviszjká (Csődület). Kritika kiadó, Kijev, 1999. (Lengyel Tamás)
46. Shelly Yacimovich: Miszhakej zugot (Páros játékok), Keset kiadó, Tel-Aviv, 2004 . (Yehuda Lahav)
47. Slobodan Vukanović: Susret (A találkozás). In: S. V.: Devet ajkula u Montenegro gradu (Kilenc cápa Montenegró városában), Narodna biblioteka „Radosav Ljumović”, Podgorica, 2001. (Szabó Palócz Attila)
48. Petrovaj Vasil’: Rusyny (Ruszinok), Rusyn’ska obroda, Pr’ašov.1994. (Udvari István)
49. Stephen Todd Booker: TUG. Wesleyan University Press, Published by University Press of New England, Hanover and London, 1994. (Vass Tibor)
50. Dario Džamonja: CUT. (Szabó Palócz Attila)
51. Monika Maron: Stille Zeile sechs (Pompéry Judit)
52. Sven Regener: Herr Lehmann (Lehmann úr), Eichborn Verlag, Berlin, 2001. (Pompéry Judit)
53. Romulus Rusan: Telefonul din vis (Álombeli telefon). In: Cauze provizorii (Ideiglenes okok). Editura Cartea Romaneasca, Bucuresti, 1983. (Cseke Gábor).

 
Megjelent: Romániai Magyar Szó; Színkép. 2005. márc. 19.
 

Szólj hozzá!

Címkék: előzmények

A bejegyzés trackback címe:

http://tejmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr773292279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.